A Szentendrei Részvételi Demokrácia Kezdeményezés és a Cromo Alapítvány közös szervezésében, és az Ökotárs Alapítvány támogatásával átfogó, gyakorlatorientált tréningprogramot kínáltunk négy napban a közösségek hatékony megszólítására, aktivitásának növelésére, továbbá a véleményalkotást és problémamegoldást segítő, konszenzusos döntéseket generáló módszerek megismertetésére.
 
 
 

 
Kiknek? Civil szervezetek vezetőinek, képviselőinek, helyi közösségek aktív és tenni vágyó tagjainak, diákönkormányzatokat segítő pedagógusoknak, jogász- és szociológus hallgatóknak, közösségfejlesztőknek, külső-, belső önkormányzati tanácsadóknak.
 
Miért? Mindannyian tudjuk, milyen nehéz sok, különböző ember között konszenzusra jutni fontos kérdésekben. Tapasztaltuk, milyen nehéz a közösségünk tagjait a kezdeményezéseink mellé állítani, támogatásukat megnyerni. Sokan szenvedtünk a már évek óta húzódó vitáktól, amik megosztották a közösségünket, tagjait szembeállították egymással. Gyakran láttunk rosszul működő, konfliktusokba fulladó lakossági fórumokat, közmeghallgatásokat.
 
Mit? A Közösségi tanácskozás-módszer megoldást kínál a fenti problémákra azzal, hogy demokratikus keretek között segítséget nyújt a közösség tagjainak egy hiteles, megalapozott, és egyetértésen alapuló válasz kidolgozásában egy-egy mindenkit érintő kérdés kapcsán. A tanácskozás témája lehet egy konfliktust gerjesztő kérdés eldöntése, de lehet akár egy a jövőt érintő stratégia kidolgozása, vagy egy helyi kezdeményezés megvalósítása.
 
I. blokk: 2010. február 12-13., péntek 15-18-ig, szombat 10-18-ig.
II. blokk: 2010. március 5-6., péntek 15-18-ig, szombat 10-18-ig. 
 
 
A tréning tartalma:
 
1. Bevezetés
Tapasztalatok és nehézségek a közösségek megszólításában, mozgósításában.
 
2. Betekintés különböző demokratikus módszerekbe, mint az állampolgári konzultáció, a konszenzus-konferencia, a „Nyílt Tér”-technika, a World Café, stb.
 
3. A Közösségi tanácsokozás-módszer részletes ismertetése, filozófiája
Mire jó, mit várhatunk tőle
Esetmegbeszélés: alapítványunk közreműködésével Magyarországon 2005-2009-ben megvalósult jó példák, sikeres Közösségi tanácskozások áttekintése.
 
4. A szervezés és megvalósítás lépésről lépésre
A szervezés lépései
A módszerrel szembeni ellenérvek, ellenállások kezelése
Felkészülés a szervezés és megvalósítás során előálló váratlan helyzetekre
A facilitálás és a vezetés eszközei, avagy „Hogyan érjük el az egyetértést?”
 
5. A Közösségi tanácskozás program lezárása
A rendezvény utóélete
Folytatás és utánkövetés
Az eredmények hatékony felhasználása
 
A tréningen 7 szentendrei és 7 budapesti közösségszervezés iránt érdeklődő vett részt.
 
Támogatott részvételi díj:           4.000 Ft
(Támogatás nélküli ár: 60.000 Ft lett volna)
 

A tréning helyszíne Szentendre volt.

További képek a tréningről:

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://cromo.blog.hu/api/trackback/id/tr441867152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.