Utcaösszefogások a gyakorlatban

 2010.03.26. 09:46

A Tervező Fórum folyománya, a következő lépések.

A tervező fórumon elhangzott előadások és hozzászólások alapján több minden is felmerült.

1.      Gondolkodunk egy 2-3 oldalas kiadványon azoknak, akik jó hangulatú utcaösszefogást szeretnének létrehozni, de nem tudják hogyan indulhatnának el. Ez eljuttatható lenne olyanoknak is, akik nem voltak jelen, de nyitottak és érdeklődőek.

2.      Felmerült egy olyan összejövetel lehetősége is, ahol a működő vagy indulni szándékozó utcaközösségek találkozhatnának néha tapasztalatokat cserélni, tanácsot kérni.

3.      Levelező fórumot is lehetne indítani, ahol szintén kapcsolatot lehetne tartani és fontos eseményeket, információkat megosztani.

4.      Illetve szóba került egy esetleges városi szomszédsági nap megszervezése is, amikor is minden utcát arra buzdítanánk, hogy egyazon napon saját utcájukban rendezzenek utcaösszejövetelt.

Ha bármelyik lehetőség felkeltette az érdeklődéseteket, illetve szívesen csatlakoznátok és ajánlanátok fel segítségeteket vagy támogatásotokat valamilyen formában, jelezzétek a kezdeményezőknél:

 

Bódog Norbert

Szentendrei Részvételi Demokrácia Kezdeményezés

norbert.bodog<kukac>gmail.com

 

 

Címkék: demokrácia ajánlás szentendre kezdeményezés részvételi állampolgári

A bejegyzés trackback címe:

https://cromo.blog.hu/api/trackback/id/tr811869814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása